45

Ablakomból láthatom a megfakult lombokat, 
Kínzó magányosság szöges drótként fojtogat, 
Lehullót levelek elmosódott lábnyomok,
Színtelen arcok ránctalan panelok. 

Semmi baj, ha ezt látod, rab vagyok, 
A kinti téren a megfáradt mamlaszok, 
Csikk rabló csövesek párolgó alkohol, 
A járda szélen újság papír bandukol. 

Elfelejtett csókok a szemközti bokorban, 
Keserűség égő íze torkomban,  
Bágyadtan tekintek a tátongó semmibe, 
A földet lassan zúzmara lepi be. 

Eltakarva e színtelen világot, 
Szívedbe véstem egy megfakult virágot, 
Ez a megfakult virág jelzi majd vesztemet 
Ez a tátongó üresség lassacskán eltemet. 
  
Elrabol mindent, ami szép és jó nekem, 
Kapálózok, karmolok, de mindez szertelen, 
Helytelenül cselekszem, mígnem kudarcba fulladok, 
A sötét folyosókon untalanul csoszogok. 

A lépcsőház lassan elmossa a hangokat, 
Tegnap még szeretlek, ma már csak gondolat, 
Falnak csattant mondatok, törmelékkel megszórva,
Amiket hallottam gyűjthetném már csokorba. 

De az is elhervadna meg tébolyult szobámban, 
Falnak ütköztem, azt hiszem, még korán van, 
Szikrázó hajnalok, por-népek és hangzavar, 
Fehér a fal mi emettől eltakar.

44

22 éves lettem, 
hogy ez ekkora felelősség soha nem is sejtettem, 
de most itt állok fiatalságom közepén, 
megannyi emlék tükörképének peremén, 
oly hamar elszalad az idő, 
mire észbe kapsz elered az eső, 
és felfesti a ráncokat, 
a mosoly helyére a szarkalábakat, 
bús szemedben nem látszik már más, 
mint a lassan eljövő elmúlás.

43

Szónokol a néma, 
ma a becsület a téma, 
kesereg a gazdag, 
mert már nem bírja a maszlag,
s gyáva most a bátor,
mert nem is gladiátor, 
de a holt az holt marad, 
az idő lassan tova szalad, 
és nem maradnak emlékek, 
csak elő bukkanó fényképek, 
üvegszilánkok a földön,
ez a félelem egy börtön.

42

S zörgött míg az utolsó hang is elhagyta tüdejét,
most ő is láthatja a hős vadászok mezejét,
és ha pirkad, ő ismét útra kel,
hívó szavadra mindig felel,
ha felnézel az égre,
gondolj valami szépre,
és hagyd a bánatot tova szállni,
légy erős mindig, történjen bármi,
mert mindig lesz ki fogja kezed,
élvezd, becsüld meg, és szeresd az életed.

41

Egy újabb nap telt el, 
a nap szomorúan kelt fel, 
s a csillagok, eltűntek az égről, 
fájdalmas sikolyok szakadtak fel a mélyről, 
ami beteríti az eget, 
a madarak elszállnak a felhők felett,
hangjukat ide fúja a szél, 
de már nem hallani mit beszél, 
s csend lett vala égen és földön, 
a fény már nem tör át a ködön, 
feketeség borította be az eget, 
az utolsó percünk is lepergett.

40

Teremtettem egy világot, 
egy mesebeli síkságot, 
ahol szeretetben mérik az időt, 
egy pók mindenhova szivárvány hálót szőtt, 
s a tengerekben hableányok úsznak, 
érzem tisztaságát minden egyes daluknak, 
itt már nem bánthat senki sem, 
a bánat gondolatát elviszem, 
és beledobom a tengerbe, 
ezel a hàborút megnyerve,
többet nem fertőz meg senkit sem, 
s vissza kaphatom a szívem.

39

Szürke képek a falon, 
hangodat a fejemben hallom, 
arcod vissza tér ha alszom, 
és fázva ébredek fel, 
tudva hogy már sosem jössz el, 
és bele halok a kínba,
ezért ébredtem most is sírva, 
gyenge vagyok vagy nagyon bátor, 
de mit te okoztál nekem mámor, 
s ha nem kaphatom meg ezt újra, 
akkor őrizze a testem urna.